Az Eszterházy Károly Egyetem képviseletében Valkóné Révai Renáta disszeminációs koordinátor, sajtóreferens decemberben megkeresett, hogy idén ismét, immár harmadik alkalommal, jótékonysági hangversenyt, valamint adománygyűjtést szerveznek az intézmény javára. Az Egyetem dolgozói forró teával kínálták a járókelőket. A színvonalas karácsonyi koncerten az Egyetem kápolnája megtelt hallgatósággal. A szó konkrét és átvitt értelmében egyaránt „lélekmelegítő” volt a közösen átélt hangverseny.
Az adomány átadására intézménylátogatással egybekötve, egy januári délutánon került sor dr. Pajtókné dr. Tari Ilona rektori jogkörben eljáró rektorhelyettes asszony, Valkóné Révai Renáta, valamint a Líceum Tv munkatársai jelenlétében. Vendégeink bepillantottak az első osztályunk nyelvi fejlesztésének folyamatába, mely egy magyar óra keretében, mesefeldolgozás formájában valósult meg Salétli Erzsébet gyógypedagógus irányításával.
Az adományból kollégistáink számára új hűtőszekrényt és mikrohullámú sütőt, óvodásaink számára babát, autót, vonatot és egyéb játékokat vásároltunk, betegszobánk vízforralóval és hűtőszekrénnyel gazdagodott.
A nagylelkű támogatásnak köszönhetően az intézménybe járó minden kisgyermek és tanuló életminősége sokat javult. A magam, a munkatársaim és tanítványaim nevében köszönöm az Egyetem korábbi rektorának, dr. Liptai Kálmánnak, a jelenlegi vezetőségének, valamennyi munkatársának és minden adományozónak, hogy ennyire kézzelfoghatóan segítik a hallássérült gyermekek életkörülményeinek javítását.
Muraközy Andrea
intézményvezető