AKADÁLYMENTES VÁLTOZAT TARTALOM • Elérhetőségeink • Bemutatkozunk • Közzétételi lista • Pályázataink • Alapítványunk
• A tanév képei • Fotóalbumok • Ballagási tablók
Utazótanári intézményegység
2022.12.19. Olv: 257

Téma: Iskolai élet/A tanév eseményei

Pályaorientációs nap - alsós

<<< Előző cikkhez Következő cikkhez >>>
 

December 16-án tartottuk a pályaorientációs napunkat, melynek célja alsó tagozaton a gyerekek játékos megismertetése a munka világával, a különböző szakmákkal, foglalkozásokkal. 

Négy állomáson sok-sok érdekes feladat várta a gyerekeket. A különböző mesterségekről szóló filmvetítést követően a hozzá kapcsolódó interaktív feladatokat kellett megoldaniuk a tanulóknak, majd egy másik állomáson a gyakorlatban is kipróbálhatták, vajon mennyire lennének ügyesek varrónőként, pincérként, szerelőként, kőművesként vagy bolti eladóként. Színészként vagy rendezőként is próbára tehették magukat a gyerekek egy szakmákról készült "forgatáson". Lehetőségük volt emlékezetüket, kreativitásukat is próbára tenni a foglalkozásokhoz, illetve eszközeikhez kapcsolódó rejtvényekkel, kirakós játékokkal.

pongo-palyaor_also2.jpg

Köszönet pedagógusainknak, hogy ötleteikkel és azok megvalósításával biztosították a tanulók számára a szórakoztató tanulás lehetőségét!

 


A fotóalbum címe:  Pályaorientációs nap - alsós


(A képre kattintva kiemelkedik a nagyított kép. Rákattintva visszatér a helyére.)






<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>


Az aktuális A tanév eseményei  című téma valamennyi cikke
M.A. :  Egyetemi adomány...
P.J. :  Rovásírás verseny a felsősöknek...
T.E. :  ÁLOMÚT- rajzpályázat...
T.E. :  Besznyák Lili különdíja...
D.Gyné :  Zeneóra a Nemzeti Filharmonikusokkal...
P.B. :  Kertészkedni kezdtünk!...
Szurdologopédiai és logopédiai sz. m. munkaközösség :  Költészet napi teaház...
T.E. :  Mentés közúti balesetnél - Erik rajza díjat nyert...
S.R. :  Az igazság arcai - jog és a bíróság színesben...
P.B. :  Iskolakert szakkörünk tapasztalatai...
T.E. :  Adománygyűjtés motorokkal...
S.R.J. :  Kerékpározzunk együtt!...
L.A. :  Európai diáksport nap...
T.E. :  Mlinkó-hét 2019...
Internetről :  ÖRÖMKONCERT A MLINKÓSOK JAVÁRA...
P.B. :  Karácsony a könyvtárban...
anonim :  A Mlinkóban az idén is nagy sikert arattak a lányok...
P.B. :  Iskolakerti munkáink...
Berán-Juhász Henrietta :  Negyedmilliós támogatás a Mlinkónak...
M.A. :  Az Egyetem adománya...
P.J. :  Ősi tudás - gyerekkézzel...
T.E. :  Mlinkó-heti események...
MH 2. KRDD :  Katonák az iskolánkban...
T.E. :  Kedves ajándékok...
T.E. :  Advent az iskolánkban...
T.E. :  Farsang...
T.E. :  Ovis farsang...
Gábor bácsi :  Így ünnepelnénk március tizenötödikét...
P.B. :  Munkálatok az iskolakertben...
S.R. :  „Vendégek a madáretetőn”- rajzpályázat...
T.E. :  Évzáró és ballagás az óvodánkban...
T.E. :  Végre gyermeknap!...
T.E. :  Kedves meglepetés...
P.B. :  Tanév végi iskolakert híreink...
P.J. :  Elismerő oklevelet kaptak......
T.E. :  AZ EGRI TANKERÜLETI KÖZPONT KIVÁLÓ PEDAGÓGUSA...
D.Gábor :  Csodaszarvas élménytábor...
T.E. :  Mlinkó-heti események...
K.T. :  Pályaorientációs nap az iskolában...
Dévay Gábor :  Karácsonyi jókívánság...
T.E. :  Játék, logika, taktika, kitartás...
L.A. :  LÉLEKMOZGATÓ...
P.J. :  Rovásírás verseny...
Szurdoogopédiai munkaközösség :  A magyar költészet napja-április 11....
VLKI :  A Föld napja – április 22....
VLKI :  Díjazták a rajzainkat...
Pongó János :  Óvodai integrált sportverseny...
 :  Tanulmányi verseny Kaposvárott...
 :  Elballagtak az óvodások...
 :  Így közlekedtek ti! - a rendőrség a gyermekek rajzait díjazta...
 :  Különleges élményben volt részünk...
 :  Gyermeknapi rendezvény...
 :  Pedagógusnap alkalmából munkatársaink elismerésben részesültek...
 :  Táboroztunk...
 :  Újjáépítették a fürdőszobát és a vécét...
 :  AJÁNDÉK A VÖRÖSKERESZTTŐL...
 :  Európai Diáksport Nap - 2022....
 :  Mlinkó-hét 2022. október 10-14....
 :  Iskolatörténeti vetélkedő...
 :  Pályázaton nyert LEGOK...
 :  Márton-nap az óvodánkban...
 :  Márton-nap a kollégiumban...
 :  Neumannos tantárgyi verseny...
Szilákné Kelemen Tímea :  Nálunk is járt a Mikulás...
 :  Rendkívüli testnevelésóra Szabó Dáviddal...
 :  Együtt karácsonyoztak az ovisok és az Egri Vízilabda Klub női csapata...
 :  Adventi zenés délután...
 :  Vendég a fociedzésen...
 :  Pályaorientációs nap - alsós...     ☚ Ezt olvasom!  
J. F. J. :  Pályaorientációs nap a felső tagozaton...
 :  LEGO a karácsonyfa alatt...
 :  Integrált sportprogram...
 :  Egy kis illemtan...
 :  Valentin napi logikai verseny...
T.E. :  A Logopédia Európai Napja 2023...
 :  Megújult az autónk...
 :  Húsvéti sorverseny az ovisoknak...
 :  Te melyiket választanád?...
P.B. :  „Nincs többé csend”...
a Szurdologopédiai és logopédiai munkaközösség :  A magyar költészet napját ünnepeltük...
EGERSE-web :  Mlinkós motiváció: a szurkolást az egri futballistákkal egy közös edzés követheti...
 :  Rajzpályázat különdíj a világversenyen...
 :  Hallássérültek XXXIX. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye...
 :  Díjátadó az egri tűzoltó laktanyában...
 :  Mlinkós diákok voltak az EGER SE vendégei...
 :  Tanulmányi, Művészeti és Sport Versenyek Díjátadója...
 :  PETŐFI 200...
 :  Gyereknapi csillagtúra...
Karanyicz István és Sipos Milán  :  A Katasztrófavédelem országos rajzpályázatának díjátadója...
 :  Az Egri Tankerületi Központ Kiváló Pedagógusa...
 :  Szőnyegtisztítás...
 :  „Ecsetes, bringás remekek” pályázat...
T.E. :  „HALLÁS, BESZÉD, ÉRTÉS, FIGYELEM”...
T.E. :  A VÖRÖSKERESZ ADOMÁNYAI...
 :  Európai Diáksport Nap...
J.Gy. :  Az alsó tagozat Mlinkó-heti programja...
D.M.É. :  Iskolatörténeti vetélkedő...
T.E. :  Mlinkó-hét 2023....
 :  Népmese napja-rajzpályázat...
 :  Budapesti tanulmányi kirándulás...
 :  Közlekedési délután...
 :  Libanap...

 
 KEZDŐLAPRA
 LETÖLTÉSEK
 TÁRSOLDALAK
 STATISZTIKA







...ami mindíg jól jöhet...


Online rádiók

A linkre kattintva, számos internetes rádió élő, online adása található. Csak kattintson kedvenc adója nevére és máris hallgathatja annak műsorát.



Az élet egyetlen hasznos feladata, hogy teljes szívvel végig menjünk egy úton.

Pályázatok, alapítvány
HATÁRTALANUL
Tovább a pályázat főoldalára
HAT-14-01-0623

ALAPÍTVÁNYUNK
Tovább az alapítvány oldalára


 • Az alapítványról
 • ADÓ 1%
 • Beszámoló (2017)
TÁMOP pályázat
Tovább a pályázat főoldalára
Tovább a pályázat főoldalára

EFOP pályázat


 1. A PÁLYÁZAT RÖVID BEMUTATÁSA
 2. PROJEKTNYITÓ RENDEZVÉNY...
 3. NEVELŐTESTÜLETI SZAKMAI NAPOK
 Stresszkezelés, kiégés megelőzése a...
 A digitális eszközök hatásai az...
 3. Nevelőtestületi szakmai nap
 4. Nevelőtestületi szakmai nap
 4. TOVÁBBKÉPZÉSEK
 A tanulásmódszertan tanítása...
 A mese-, szövegértés, mese-szöveg...
 Autizmussal élő gyermekek célzott...
 Óvodapedagógusok szakmai megújító...
 Autizmussal élő gyermekek szociális...
 A felsőtagozatos tanulók szövegértési...
 Az alsótagozatos tanulók szövegértési...
 Gordon módszerrel a pedagógus siker...
 Digitális kompetencia fejlesztése...
 Alapozó Terápia: Módszer a gyermeki...
 A háromlabdás kaszkáddobás a tanulási...
 5. CSALÁDI NAPOK
 Családi nap: 2019. máj. 31– jún. 2.
 Családi nap: 2021. szeptember 13 - 15.
 Családi nap: 2021. október 1 – 3.
 6. ÉRZÉKENYÍTŐ FOGLALKOZÁSOK
 Workshop befogadó intézmények...
 Workshop befogadó inté... - Mezőcsát
 Workshop az Egri Kemény Ferenc Sp...
 Workshop befog... - Bükkszentkereszt
 Workshop befog... - Füzesabony
 Workshop befog... - Szerencs
 7. SZAKMAI RENDEZVÉNYEK
 Országos utazótanári konferencia- 2019.
 Országos utazótanári konferencia- 2020.
 8. ESZKÖZKÖLCSÖNZŐ

Statisztika
Te vagy itt a(z)
2927961
látogató!
Ma  517,
ebben a hónapban
2639 látogató volt.

Jelenleg
1 látogató olvas minket.


TÁRHELY-
SZOLGÁLTATÓNK




Unsoft.hu
Kapcsolat

Webmester