Hallássérültek XXXIX. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye
Május 10-én, szerdán Kaposvárra indult a csapat. Végig vonattal mentünk. Budapesten és Dombóváron át kellett szállnunk. A hosszú úton sokat beszélgettünk és viccelődtünk.
Amikor megérkeztünk, egy kis pihenő után a többi iskolából jött gyerekkel ismerkedtünk.
Este átnéztünk néhány feladatot a füzetből. Csütörtökön korán reggel ébredtünk, hogy újra átismételjük, amit fontosnak tartottunk. A svédasztalos reggelinek mindenki nagyon örült. A megnyitó után nagy izgalommal vártuk a versenyt.
Csapatban dolgoztunk. A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan matematikából, magyarból, történelemből, földrajzból, informatikából kaptunk feladatokat. Laptopot és internetes keresőprogramokat is használhattunk az információszerzéshez.
12.30-ig tartott a verseny. Délután a Szennai Skanzenben játszottunk. Vacsora után buliztunk egy jót. Pénteken reggel a kaposvári Csiky Gergely Színházban töltöttünk el egy órát. Színházi kellékeket, jelmezeket mutattak nekünk, amiket ki is próbálhattunk. Izgalmas volt.
Az eredményhirdetésen megtudtuk, hogy az egri csapat 3. helyezett lett. Nagyon büszkék voltunk. Kiara a Kaposvári Tv Híradó című műsorának is nyilatkozott. Megköszönte a tanároknak, hogy felkészítették a csapatot a versenyre. Hála Éva néninek és Csilla néninek, akik külön feladatokat adtak nekünk a csapatversenyre.
Idén a budapesti Dr. Török Béla EGYMI és Kollégium csapata lett a győztes. Örülünk, hogy részt vehettünk a versenyen. Nagyon jól éreztük magunkat. Sok élménnyel tértünk vissza. Eszter néninek és Andi néninek köszönjük, hogy elkísértek minket. Reméljük, hogy jövőre újra összeáll egy jó csapat!
Kalocsai Kiara 8. o., Takács Zsolt 7. o., Papp Antal 6. o., Kis Norbert 8. o.
(A fényképeket a Kaposvári Tv Híradó című műsorából vettük át.)