Intézkedéseink törvényi alapja:
- Az EMMI által 2020.08.17-én kiadott dokumentum: „Intézkedési terv a 2020/2021. tanévben a köznevelési intézményekben a járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásrendről”
- A 2020. március 11-én a Magyar Közlöny 40. számában megjelent 41/2020. (III.11.) Korm. rendelet 3.§-ában foglaltak szerint a járványügyi intézkedéseknél a kormányrendelet
Intézkedéseinket folyamatosan felülvizsgáljuk és módosítjuk az új kormányrendeleteknek, az Operatív törzs által hozott döntéseknek, illetve a saját közvetlen tapasztalatainknak megfelelően.
A tanév kezdetén lezajlott teljes fertőtlenítést követően az alábbi területen kell a korábbi gyakorlattól eltérő módszertant követni:
- Belépés az intézmény épületébe, illetve felszállás az „iskolabusz”-ra
- Takarítási rend
- Távolságtartás
- Iskolai, óvodai és kollégiumi élet szervezése
- Utazótanárainkra vonatkozó eljárás
- Feladatok a betegség tüneteit mutató gyermek esetében
- Általános szabályok
- Belépés az intézmény épületébe, illetve felszállás az iskolabuszra
- A szülő/gondviselő szeptember elsején két nyilatkozatot tesz a járványügyi készenléti eljárás okán: nyilatkozik arról, hogy egészséges gyereket küld az intézménybe, közvetlen elérhetőséget ad meg az osztályfőnöknek; tünetek esetén haladéktalanul hazaviszi a gyermeket és a házi orvoshoz viszi; valamint nyilatkozik arról, hogy nincs kitéve a COVID-19-es vírus fertőzésének.
- Az épületbe szülő kizárólag maszk használata mellett léphet be, érintésmenetes kézfertőtlenítőt használ. A belépés csak szülői értekezlet, pedagógussal, vezetővel előzetesen egyeztett időpontban, vagy hivatalos ügy intézése céljából engedélyezett. A gyermekek iskolába kísérése a bejárati ajtóig lehetséges; délután sem lehet a folyosón várakozni
- A gyerekek hőmérsékletét érkezéskor mérjük,37,8°C-ig engedélyezett a belépes, ha semmilyen egyéb betegségtünet nem észlelhető a gyermeken; a kézfertőtlenítés ellenőrzés mellett történik.
- Az iskolabuszra való felszálláskor az utaztató gyermekfelügyelő végzi a hőmérsékletmérést.
- Az iskolabuszon a maszk használata kötelező. A buszra maszkot nem viselő, lázas, 37,8°C feletti hőmérsékletű, illetve betegség tüneteit mutató gyermek nem szállhat fel.
- Az épületbe a betegség tüneteit mutató gyermek vagy felnőtt nem léphet be.
- A kollégista gyerekek hőmérséklet mérését az audiológiai asszisztens végzi a hallókészülékek ellenőrzése mellett. Így a szokott helyen nemcsak a hallássérült gyerekek sorakoznak, hanem a logopédiai osztályba járó tanulók is.
- Az épületen belül a maszk használata nem kötelező.
- A fertőtlenítő szerekről, a hőmérőről, esetleges egyéb eszközökről az intézmény gondosodik. A maszkot a gyermek szülője / gondviselője biztosítja.
- Takarítási rend
- Az épület valamennyi helyiségét naponta takarítjuk a szokott menetrend szerint, de kiegészítjük a takarítás során elvégzendő feladatokkal: kötelező a kapcsolók, a kilincsek, a csapok, az asztalok, padok, a székek napi fertőtlenítése. A fertőtlenítés akkor teljesíthető, ha a pedagógusok és gyermekfelügyelők biztosítják a szabad felületeket; azaz az asztalokról, padokról a napi munka befejeztével el kell pakolni.
- A kollégiumi szobákat továbbra is a gyermekfelügyelők takarítják. A fertőtlenítést is a gyermekfelügyelők végzik, illetve a betegszobában az ápolónők. A kapcsolókat, az asztalokat, az ágyak fém és fa felületeit minden reggel fertőtleníteni kell.
- A precíz takarítást, a napi fertőtlenítést, a tisztító- és fertőtlenítő szerek helyes használatát a gondnok naponta ellenőrzi.
- Távolságtartás
- Az intézményi élet valamennyi mozzanatában maradéktalanul ezt nem tudjuk megvalósítani, de törekednünk folyamatosan kell erre. Intézményi szintű programokat az első félévben nem szervezünk sem a gyerekek sem a felnőttek számára. A szabadidős programokat is első sorban csoportonként kell megszervezni. A gyerekeket folyamatosan figyelmeztetni kell a higiénés szabályok betartására, így a távolságtartásra. Ez valamennyi pedagógus és nem pedagógus munkatársunk feladata.
- Az iskolai és kollégiumi élet szervezése
- Amig az időjárás engedi, addig nyitott ablaknál célszerű lennünk. Ez vonatkozik a tanórai és kollégiumi órákra, a szabadidős tevékenységekre. Célszerű a testnevelés órákat a sportudvaron tartani.
- A leghatékonyabb nevelési módszer a járványhelyzet kezelésére vonatkozóan is a SZEMÉLYES PÉLDAMUTATÁS! Minden pedagógus és nem pedagógus munkatársunk köteles a járványügyi szabályokat betartani. Ha a gyerekek is látják a rendszeres kézmosást, a távolságtartási szabályok betartását, az asztalunkon a rendet stb akkor ők is könnyebben betartják ezeket. Közös érdekünk, hogy ne fertőződjünk meg. A dolgozók sem léphetnek az épületbe, ha felsőlégúti problémájuk van, illetve ha a COVID-19 tüneteit fedezik fel magukon.
- Utazótanárainkra vonatkozó eljárás
- Az egri tagintézménybe érkező gyerekek esetében:
A gyermek egy szülő kíséretében vehet részt a foglalkozáson.
A gyermek és a szülő a portánál kezet fertőtlenít, a szülő maszkot visel. Az utazótanári helyiségbe érkezve az utazótanár hőmérsékletet mér.
- A Borsod Abaúj Zemplén Megyei Kórházba érkező gyerekek esetében
A kézfertőtlenítés az audiológiára érkezve történik meg
- Befogadó intézményekbe érkező gyerekek esetében
A befogadó intézmény protokollja szerint történik.
Az utazótanárok kézfertőtlenítő pumpás sprayt kapnak, melyet az utazások között kézfertőtlenítésre, illetve a tanórák között az eszközök fertőtlenítésére tudnak használni.
Az utazótanár által használt gépjármű kormányát, egyéb felületeit, melyet kezével érint naponta saját kezűleg fertőtleníti.
- Feladatok betegség tüneteit mutató gyermek esetében
- A betegség tüneteit mutató gyermek azonnali elkülönítése, az intézményvezető, távolléte esetén az adott intézményegység-vezető értesítése, a szülő/gondviselő/gyermekvédelmi rendszer képviselője értesítése, ápolói felügyelet biztosítása, iskolaorvos és az ETK igazgatójának értesítése.
- Általános rendelkezések
- Elengedhetetlen a személyes felelősségvállalás a járványügyi szabályok betartása ügyében saját és mindannyiunk érdekében.
- Példamutatás a szabályok megtartásában.
- Ha a dolgozó hiányt észlel fertőtlenítő- takarító- tisztítószert illetően, vagy a járvány megfékezését szolgáló eszközök meghibásodását észleli, azonnal jelezze az intézményvezetőnek.
- A viselkedési szabályok betartásában szoros együttműködés szükséges az intézmény valamennyi dolgozója és vezetői között.
Eger, 2020. augusztus 28. Muraközy Andrea
intézményvezető
(Módosította pongo 2020.10.01. 09:15-kor)