Egri Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium Egyszerűsített, nyomtatóbarát változat.
Ide kattintva léphet az eredeti oldalra.

Kovács Dániel, 5.o. :
XXXVI. BORBÉLY SÁNDOR ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENY, VÁC


2018.05.27.




Május 16-án, szerdán indultunk Vácra, a tanulmányi versenyre. Megérkezés után fényképezkedtünk, majd lepakoltunk. A szobám szép volt. Volt benne fürdőszoba is. Én az ablak mellett aludtam, az egész szoba az „enyém volt”. Vacsora után fagyiztunk, majd megnéztük a Nyúl Péter című filmet. Másnap reggel csinosan felöltöztem a versenyre. A megnyitó után Szilvivel matematikából versenyeztünk, csengetésre pontosan kész lettem. Ebéd után busszal Ipolytarnócra, az Ősmaradványokhoz kirándultunk. Egy erdei tanösvényen sétáltunk, az idegenvezető bácsi elmondta, hogy az erdő helyén sokmillió évvel ezelőtt sekély őstenger volt, ami eltűnt, a vulkáni katasztrófa miatt a köveken megmaradtak az ősállatok lábnyomai. Láttunk cápafogakat, megkövesedett fenyőfát is. Egy 4D-s moziban, ahol a székek mozogtak, időutazáson vettünk részt. Rövid ideig tartott a vetítés. Ettünk jégkrémet, majd visszautaztunk Vácra. Vacsora után diszkó volt, eleinte kevesen táncoltak. Finomakat ettünk, süteményt és tortát is kaptunk. Pénteken reggel Vivi történelemből versenyzett, mi Szilvivel falmászásra mentünk egy terembe. Csak egyszer sikerült felmászni a mennyezetig, utána már elfáradtam. Nem voltunk kötéllel rögzítve, hanem vastag szőnyeg volt alattunk, sokan leestek.

Ezután következett az eredményhirdetés:

A 7. osztályos történelem versenyen:
Glonczi Vivi 3. lett.

Az 5. osztályos matematika versenyen:
a siket kategóriában Váradi Szilvi 1. lett, és én is 1. lettem a nagyothallók között.

Szilvivel mindketten távcsövet és frizbit kaptunk ajándékba. Ebéd után utaztunk haza.
Nagyon jól éreztük magunkat a három napon.

Kovács Dániel (5. osztály)