AKADÁLYMENTES VÁLTOZAT TARTALOM • Elérhetőségeink • Bemutatkozunk • Közzétételi lista • Pályázataink • Alapítványunk
• A tanév képei • Fotóalbumok • Ballagási tablók
Utazótanári intézményegység
  
 
Beküldő neve
pongo
Beküldés időpontja :
2019.09.03.
Elolvasva
167
  Nyomtatható változat

Szurdologopédiai és logopédiai sz. m. munkaközösség

Téma: Iskolai élet/A tanév eseményei

Költészet napi teaház

<<< Előző cikkhez Következő cikkhez >>>
 
    

  
 

Költészet napi teaház

Iskolánk 46 felső tagozatos tanulójának aktív szereplésével, április 10-én délután Költészet napi teaház keretében tisztelegtünk költőink és a magyar líra előtt. Örültünk, hogy sok irodalomkedvelő kolléga is elfogadta a meghívásunkat.

A gyerekek többféle módon is készülhettek erre az alkalomra: verset posztolhattak az első emeleti folyosón, illetve verset tanulhattak.

József Attilára emlékezve, a Tedd a kezed c. megzenésített versének meghallgatásával, és a költő életéről készített vetítéssel indult a program.

Ezután meghallgattuk a versmondókat, akik klasszikus és kortárs költők verseit szavalták. Hallhattunk Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, illetve Kovács Barbara, Romhányi József és Laik Eszter költeményeket. A szavalatok kedvesek, szellemesek voltak.
Gratulálunk minden versmondó diáknak! A lelkes résztvevők jutalmat is kaptak!

Ezt követően a tanulók 5 vegyes csapatban oldottak meg feladatokat. Költők nevének és verseik címének párba állítása, verscím kereső, és betűtészta kirakó volt az idei feladat.

pongo-koltnap03.jpg

A tavalyi programhoz hasonlóan, ebben az évben is volt közös éneklés. Weöres Sándor Sej, haj, folyóba c. versét adtuk elő. A program teázással és sütizéssel zárult, közben József Attila Kertész leszek c. versének megzenésített változatát hallgattuk és néztük meg Koncz Zsuzsa előadásában.

pongo-kolnapt02.jpg

Szirkó Piroska ny. kolléganőnk, egy-egy marcipángolyóval kedveskedett nekünk, melyet a benne elrejtett versrészlet tett igazán izgalmassá.

Minden résztvevőnek köszönjük, hogy velünk ünnepelt!

 

Szurdologopédiai és logopédiai sz. m. munkaközösség



<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>


Az aktuális 'A tanév eseményei'  című téma valamennyi cikke
M.A. :  Egyetemi adomány ...
P.J. :  Rovásírás verseny a felsősöknek ...
T.E. :  ÁLOMÚT- rajzpályázat ...
T.E. :  Besznyák Lili különdíja ...
D.Gyné :  Zeneóra a Nemzeti Filharmonikusokkal ...
P.B. :  Kertészkedni kezdtünk! ...
Szurdologopédiai és logopédiai sz. m. munkaközösség :  Költészet napi teaház ... Ezt olvasom!
T.E. :  Mentés közúti balesetnél - Erik rajza díjat nyert ...
S.R. :  Az igazság arcai - jog és a bíróság színesben ...
S.R. :  A mobil várhat?! - Közlekedési rajzpályázat ...
P.B. :  Iskolakert szakkörünk tapasztalatai ...
T.E. :  Adománygyűjtés motorokkal ...
S.R.J. :  Kerékpározzunk együtt! ...
L.A. :  Európai diáksport nap ...
T.E. :  Mlinkó-hét 2019 ...

 
    


Generálás ideje: 0.05 mp 
 KEZDŐLAPRA
 LETÖLTÉSEK
 TÁRSOLDALAK
 STATISZTIKA

Keresés a honlapon


Felhasználónév:

Jelszó:



  


...ami mindíg jól jöhet...


Online rádiók

A linkre kattintva, külön fülben megnyíló oldalon számos internetes rádió élő, online adása található. Csak kattintson kedvenc adója nevére és máris hallgathatja annak műsorát.



Miért akarsz másnak látszani,ha önmagad is lehetsz?

Rubik Amőba Szókereső Állatos
szókereső


Pályázatok, alapítvány
HATÁRTALANUL
Tovább a pályázat főoldalára
HAT-14-01-0623

ALAPÍTVÁNYUNK
Tovább az alapítvány oldalára


 • Az alapítványról
 • ADÓ 1%
 • Beszámoló (2017)
TÁMOP pályázat
Tovább a pályázat főoldalára
Tovább a pályázat főoldalára

EFOP pályázat
Tovább a pályázat főoldalára
Tovább a pályázat főoldalára

 1. A PÁLYÁZAT RÖVID BEMUTATÁSA
 2. PROJEKTNYITÓ RENDEZVÉNY...
 3. NEVELŐTESTÜLETI SZAKMAI NAPOK
 Stresszkezelés, kiégés megelőzése a...
 A digitális eszközök hatásai az...
 3. Nevelőtestületi szakmai nap
 4. Nevelőtestületi szakmai nap
 4. TOVÁBBKÉPZÉSEK
 A tanulásmódszertan tanítása...
 A mese-, szövegértés, mese-szöveg...
 Autizmussal élő gyermekek célzott...
 Óvodapedagógusok szakmai megújító...
 Autizmussal élő gyermekek szociális...
 5. CSALÁDI NAPOK
 Családi nap: 2019. máj. 31.– jún. 2.
 6. ÉRZÉKENYÍTŐ FOGLALKOZÁSOK
 Workshop befogadó intézmények.../a>
 
Workshop befogadó inté... - Mezőcsát
 Workshop az Egri Kemény Ferenc Sp...
 Workshop befog... - Bükkszentkereszt
 7. SZAKMAI RENDEZVÉNYEK
 Országos utazótanári konferencia
 8. ESZKÖZKÖLCSÖNZŐ


Statisztika
Te vagy itt a(z)
2239762
látogató!
Ma  417,
ebben a hónapban
6283 látogató volt.
Jelenleg
0 regisztrált tag
és 8 vendég olvas minket.

TÁRHELY-
SZOLGÁLTATÓNK




Unsoft.hu

Kapcsolat

Webmester