AKADÁLYMENTES VÁLTOZAT TARTALOM • Elérhetőségeink • Bemutatkozunk • Közzétételi lista • Pályázataink • Alapítványunk
• A tanév képei • Fotóalbumok • Ballagási tablók
Utazótanári intézményegység
  
 
Beküldő neve
pongo
Beküldés időpontja :
2019.10.20.
Elolvasva
144
  Nyomtatható változat

T.E.

Téma: Iskolai élet/A tanév eseményei

Mlinkó-hét 2019

<<< Előző cikkhez
 
    

  
 

Mlinkó-hét 2019.

Október harmadik hetében intézményünk alapítására és az alapító igazgatóra, Mlinkó Istvánra emlékeztünk.

Az egész héten tartó programsorozat hétfőn a földszinti emléktáblánál tartott megemlékezéssel kezdődött. Osztályonként két tanuló vett részt ezen az eseményen, akik Keszei-Jelena Eszter tanár nénivel közösen felidézték az iskola alapításának és Mlinkó István életének legfontosabb mozzanatait. A szépíró versenyen mindenki figyelmesen dolgozott, és igyekezett szépen, jól teljesíteni. Bozó Renáta és Fazekasné Murányi Márta tanító néniknek nem volt könnyű dolga a sorrend felállításában. Több korcsoportban díjazták a szépírókat.

Uzsonna után sok osztály kilátogatott a temetőbe, és mécseseket gyújtott iskolánk egykori igazgatói és tanárai sírjánál.

Kedden pályaorientációs napot tartottunk. A kicsik Mezőkövesdre, egy pékségbe látogattak el, míg a nagyok a Kemény Ferenc Sportcsarnokban a különböző középiskolák bemutatóit és ajándékait élvezhették.

Szerdán ebéd után táncház várta először a kisebbeket, majd a nagyokat. A rendkívül vidám zenével és játékos táncokkal a Tekergő Zenekar nagyszerű hangulatot teremtett, és sok nevetést csalt a gyermekek arcára.

Ezután a kollégista tanulók városismereti sétán és tájékozódási vetélkedőn vettek részt. Érdekes és változatos feladatokat kellett megoldaniuk egy térkép segítségével. Bizonyára sok fejtörést okozott mindent megtalálni, de végül sikerrel járt minden csoport.

Legügyesebb csapat a „Várvédők” csapata volt, a log. 1. és a log. 6. kollégista tanulói.
A többi csapat is jól teljesített a nagyon szoros küzdelemben.

Október 17-e minden évben az Egri Vár Napja. Csütörtökön délelőtt a kisebbek kilátogattak az Egri Várba. Néhány diákunk Budapesten vett részt a Hallássérült Tanulók Országos Atlétika Versenyén. A csapat tagjai eredményesen versenyeztek. A hagyományoknak megfelelően délután a nagyok vegyes csapatokban iskolatörténeti vetélkedőn mérték össze tudásukat. Idén is sokféle izgalmas, érdekes feladatot kellett megoldaniuk.
Volt többek között totó-tétekkel, labirintus, szókereső, teke – villámkérdésekkel kombinálva…
A csapat néhány tagjának az előző évekhez hasonlóan iskolánk weblapján kellett keresgélni, kérdésekre válaszolni. Idén is volt rajzos feladat, a csapatok egy-egy tagjának iskolánk valamelyik igazgatóját kellett lerajzolni – egy puzzle kirakása után.
A verseny jó hangulatban telt, szép munkák születtek. I. helyezett a ZÖLD csapat lett 117 ponttal.

Pénteken tartottuk az iskolai ünnepséget. Tisztelegtünk az elődök előtt, virágokat helyeztünk el a Mlinkó - képnél, felidéztük a hét eseményeit, és jutalmaztuk a részt vevő és eredményesen szereplő tanulókat, csapatokat.

pongo-unneps_2019.jpg 

pongo-unnep2_2019.jpg 

pongo-unneps3_2019.jpg

 

A tartalmas és színes programokért köszönet minden ötletgazdának, szervezőnek, megvalósítónak és résztvevőnek!



<<< Előző cikkhez


Az aktuális 'A tanév eseményei'  című téma valamennyi cikke
M.A. :  Egyetemi adomány ...
P.J. :  Rovásírás verseny a felsősöknek ...
T.E. :  ÁLOMÚT- rajzpályázat ...
T.E. :  Besznyák Lili különdíja ...
D.Gyné :  Zeneóra a Nemzeti Filharmonikusokkal ...
P.B. :  Kertészkedni kezdtünk! ...
Szurdologopédiai és logopédiai sz. m. munkaközösség :  Költészet napi teaház ...
T.E. :  Mentés közúti balesetnél - Erik rajza díjat nyert ...
S.R. :  Az igazság arcai - jog és a bíróság színesben ...
S.R. :  A mobil várhat?! - Közlekedési rajzpályázat ...
P.B. :  Iskolakert szakkörünk tapasztalatai ...
T.E. :  Adománygyűjtés motorokkal ...
S.R.J. :  Kerékpározzunk együtt! ...
L.A. :  Európai diáksport nap ...
T.E. :  Mlinkó-hét 2019 ... Ezt olvasom!

 
    


Generálás ideje: 0.04 mp 
 KEZDŐLAPRA
 LETÖLTÉSEK
 TÁRSOLDALAK
 STATISZTIKA

Keresés a honlapon


Felhasználónév:

Jelszó:



  


...ami mindíg jól jöhet...


Online rádiók

A linkre kattintva, külön fülben megnyíló oldalon számos internetes rádió élő, online adása található. Csak kattintson kedvenc adója nevére és máris hallgathatja annak műsorát.



...mindig igazad van, balgaság!

Rubik Amőba Szókereső Állatos
szókereső


Pályázatok, alapítvány
HATÁRTALANUL
Tovább a pályázat főoldalára
HAT-14-01-0623

ALAPÍTVÁNYUNK
Tovább az alapítvány oldalára


 • Az alapítványról
 • ADÓ 1%
 • Beszámoló (2017)
TÁMOP pályázat
Tovább a pályázat főoldalára
Tovább a pályázat főoldalára

EFOP pályázat
Tovább a pályázat főoldalára
Tovább a pályázat főoldalára

 1. A PÁLYÁZAT RÖVID BEMUTATÁSA
 2. PROJEKTNYITÓ RENDEZVÉNY...
 3. NEVELŐTESTÜLETI SZAKMAI NAPOK
 Stresszkezelés, kiégés megelőzése a...
 A digitális eszközök hatásai az...
 3. Nevelőtestületi szakmai nap
 4. Nevelőtestületi szakmai nap
 4. TOVÁBBKÉPZÉSEK
 A tanulásmódszertan tanítása...
 A mese-, szövegértés, mese-szöveg...
 Autizmussal élő gyermekek célzott...
 Óvodapedagógusok szakmai megújító...
 Autizmussal élő gyermekek szociális...
 5. CSALÁDI NAPOK
 Családi nap: 2019. máj. 31.– jún. 2.
 6. ÉRZÉKENYÍTŐ FOGLALKOZÁSOK
 Workshop befogadó intézmények.../a>
 
Workshop befogadó inté... - Mezőcsát
 Workshop az Egri Kemény Ferenc Sp...
 Workshop befog... - Bükkszentkereszt
 7. SZAKMAI RENDEZVÉNYEK
 Országos utazótanári konferencia
 8. ESZKÖZKÖLCSÖNZŐ


Statisztika
Te vagy itt a(z)
2239738
látogató!
Ma  393,
ebben a hónapban
6259 látogató volt.
Jelenleg
1 regisztrált tag
és 4 vendég olvas minket.

TÁRHELY-
SZOLGÁLTATÓNK




Unsoft.hu

Kapcsolat

Webmester