AKADÁLYMENTES VÁLTOZAT TARTALOM • Elérhetőségeink • Bemutatkozunk • Közzétételi lista • Pályázataink • Alapítványunk
• A tanév képei • Fotóalbumok • Ballagási tablók
Utazótanári intézményegység
2023.12.23. Olv: 10

a Szurdologopédiai és logopédiai munkaközösség

Téma: Iskolai élet/A tanév eseményei

A magyar költészet napját ünnepeltük

<<< Előző cikkhez Következő cikkhez >>>
 

A magyar költészet napját ünnepeltük

Idén 4. alkalommal rendeztünk Költészet napi programot a felső tagozatos tanulóink részére. Az 1. emeleti faliújságról tájékozódhattak a gyerekek az idei rendezvény kihívásairól, feladatairól.

Ebben az évben költőink közül Petőfi Sándort emeltük ki, aki idén lenne 200 éves.

A felsősök a megelőző héten Petőfi verseket posztoltak, és versillusztrációkat készítettek, amiket kitűzve hangulatossá tettük a folyosót.

Minden osztály egy-egy Petőfi hasonmással is készült. A rövid köszöntő után a Befordúltam a konyhára című verset ritmizálva adtuk elő, majd bemutatkoztak a Petőfi hasonmások, akikkel lehetőség volt szelfit készíteni, és akiket csokitallér kokárdával jutalmaztunk.

Ezután a gyerekek a költővel kapcsolatos feladatokat oldottak meg 5 vegyes csapatban.

Idén az országos tanulmányi versenyre készülő csapatnak is lehetőséget adtunk, hogy kipróbálhassák magukat, mivel Kaposváron is Petőfi Sándor élete, költészete lesz a téma.

Volt QR kódos feladat, amelyben 5, a költőhöz kapcsolódó személyt kellett felismerni és megnevezni, valamint egy helyszínt, ami szintén kapcsolódott Petőfi munkásságához.

A költő életét feldolgozó TOTÓ-t a Kahoon alkalmazással ellenőriztük az interaktív táblánál. Az internetes keresést is gyakorolhatták a programon résztvevők. Akik megtalálták a megfelelő kulcsszavakat, válaszolni tudtak arra a kérdésre, hogy hány ma is működő mozi, és színház van az országban, ami Petőfi Sándor nevét viseli. A rajzolni vágyók illusztrációt készíthettek a Szeptember végén című vershez, amit zárásként el is énekeltünk közösen, felnőttek és gyerekek egyaránt.

Köszönjük az érdeklődő kollégák jelenlétét, és a nevelőtanárok csapatoknak nyújtott segítségét.

Az aktivitásért a jutalom sem maradhatott el! Minden lelkes résztvevő egy-egy pillangós muffint, és egy-egy csokitallér Petőfi emlékérmet kapott távozáskor.

Jövőre ismét folytatjuk!    

                                                                                                                               a Szurdologopédiai és logopédiai munkaközösség   

Fényképek a Fotóalbumban

 



(A képre kattintva kiemelkedik a nagyított kép. Rákattintva visszatér a helyére.)






<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>
 
 KEZDŐLAPRA
 LETÖLTÉSEK
 TÁRSOLDALAK
 STATISZTIKA







...ami mindíg jól jöhet...


Online rádiók

A linkre kattintva, számos internetes rádió élő, online adása található. Csak kattintson kedvenc adója nevére és máris hallgathatja annak műsorát.



Ha azt hisszük, nincs több remény, akkor csillan fel messze a fény.

Pályázatok, alapítvány

HATÁRTALANUL 2025.

HAT–KP-1-2025/1-00216

Szakmai fejlesztés az Egri Tankerületi Központ speciális intézményeiben
Tovább a pályázat főoldalára
RRF-1.2.4-25-2025-00035


HATÁRTALANUL
Tovább a pályázat főoldalára
HAT-14-01-0623

ALAPÍTVÁNYUNK
Tovább az alapítvány oldalára


 • Az alapítványról
 • ADÓ 1%
 • Beszámoló (2017)
TÁMOP pályázat
Tovább a pályázat főoldalára
Tovább a pályázat főoldalára

EFOP pályázat


Statisztika
Te vagy itt a(z)
4083107
látogató!
Ma  244,
ebben a hónapban
7134 látogató volt.

Jelenleg
1 látogató olvas minket.


TÁRHELY-
SZOLGÁLTATÓNK




Unsoft.hu
Kapcsolat

Webmester