AKADÁLYMENTES VÁLTOZAT TARTALOM • Elérhetőségeink • Bemutatkozunk • Közzétételi lista • Pályázataink • Alapítványunk
• A tanév képei • Fotóalbumok • Ballagási tablók
Utazótanári intézményegység
2023.12.09. Olv: 7

Áncsán Zoltán

Téma: Iskolai élet/A tanév eseményei

Mikulás-napi foci

<<< Előző cikkhez Következő cikkhez >>>
 

Mikulás-napi foci

Béres Mihály, az EGER SE vezetője meghívta iskolánk futballcsapatát december 5-ére egy Mikulás-napi játékos rendezvényre.

A klub utánpótlás gárdájával májusban játszott barátságos mérkőzés után a mlinkósok nagy izgalommal várták az eseményt.

A sportcentrumba az ESE kisbuszával érkeztünk, ahol kedves fogadtatásban részesültünk. 

A korosztályos edzők technikai jellegű, illetve ügyességi feladatokat állítottak össze több helyszínen. A kezdeti megilletődöttség után egyre bátrabbak és ügyesebbek lettek a tanulók.

A lányok és a fiúk külön versengtek. Volt szlalom labdavezetés, célba rúgás, dekázó verseny, kapura lövés. A 11-es rúgás aratta a legnagyobb sikert, mivel a felnőtt csapat kapusának rúghattak büntetőt, aki korábban védett NB-I -ben is! 

A pályán önfeledten focizó gyerekek közé megérkezett a Mikulás is, és szaloncukrot osztogatott nekik.

A focistáink jól érezték magukat, felszabadultan játszottak az Eger SE játékosaival. 

A délután zárásaként helyben sütött gofrival kedveskedtek a vendéglátók.

 Fáradtan, de tele élménnyel tértünk vissza a kollégiumba a kisbusszal.

 Köszönjük a meghívást és a kellemesen eltöltött Mikulás-napi focit! 

 

 

                                                                                                        Áncsán Zoltán

 


A fotóalbum címe:  Mikulás-napi foci


(A képre kattintva kiemelkedik a nagyított kép. Rákattintva visszatér a helyére.)






<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>
 
 KEZDŐLAPRA
 LETÖLTÉSEK
 TÁRSOLDALAK
 STATISZTIKA







...ami mindíg jól jöhet...


Online rádiók

A linkre kattintva, számos internetes rádió élő, online adása található. Csak kattintson kedvenc adója nevére és máris hallgathatja annak műsorát.



Semmi sem sebez jobban az igazságnál.

Pályázatok, alapítvány
HATÁRTALANUL
Tovább a pályázat főoldalára
HAT-14-01-0623

ALAPÍTVÁNYUNK
Tovább az alapítvány oldalára


 • Az alapítványról
 • ADÓ 1%
 • Beszámoló (2017)
TÁMOP pályázat
Tovább a pályázat főoldalára
Tovább a pályázat főoldalára

EFOP pályázat


 1. A PÁLYÁZAT RÖVID BEMUTATÁSA
 2. PROJEKTNYITÓ RENDEZVÉNY...
 3. NEVELŐTESTÜLETI SZAKMAI NAPOK
 Stresszkezelés, kiégés megelőzése a...
 A digitális eszközök hatásai az...
 3. Nevelőtestületi szakmai nap
 4. Nevelőtestületi szakmai nap
 4. TOVÁBBKÉPZÉSEK
 A tanulásmódszertan tanítása...
 A mese-, szövegértés, mese-szöveg...
 Autizmussal élő gyermekek célzott...
 Óvodapedagógusok szakmai megújító...
 Autizmussal élő gyermekek szociális...
 A felsőtagozatos tanulók szövegértési...
 Az alsótagozatos tanulók szövegértési...
 Gordon módszerrel a pedagógus siker...
 Digitális kompetencia fejlesztése...
 Alapozó Terápia: Módszer a gyermeki...
 A háromlabdás kaszkáddobás a tanulási...
 5. CSALÁDI NAPOK
 Családi nap: 2019. máj. 31– jún. 2.
 Családi nap: 2021. szeptember 13 - 15.
 Családi nap: 2021. október 1 – 3.
 6. ÉRZÉKENYÍTŐ FOGLALKOZÁSOK
 Workshop befogadó intézmények...
 Workshop befogadó inté... - Mezőcsát
 Workshop az Egri Kemény Ferenc Sp...
 Workshop befog... - Bükkszentkereszt
 Workshop befog... - Füzesabony
 Workshop befog... - Szerencs
 7. SZAKMAI RENDEZVÉNYEK
 Országos utazótanári konferencia- 2019.
 Országos utazótanári konferencia- 2020.
 8. ESZKÖZKÖLCSÖNZŐ

Statisztika
Te vagy itt a(z)
3938019
látogató!
Ma  455,
ebben a hónapban
7343 látogató volt.

Jelenleg
1 látogató olvas minket.


TÁRHELY-
SZOLGÁLTATÓNK




Unsoft.hu
Kapcsolat

Webmester